Hogy a domb mögött mi van, azt a dombot szemlélő nem láthatja, de megihletheti a sokat ígérő, gömbölyű magasság látványa, a felhők vonulása odafent, a fény játéka a tájékon, a hangok a térben, a szél zúgása a fák lombjai között és az az összhangzat, mely a természetben járó, az egyedüllétet méltósággal viselő, a világot érzékenyen figyelő lelket jelenlétéért a végtelen tágasság érzetével ajándékozza meg.

* * *

Ez a megajándékozottság Olgyay Gábor – elmondása szerint „véletlenszerű” – zeneszerző (bővebben az alábbi életpálya-interjúban), gitárművész és gitártanár minden eddigi lemezén érezhető. A harminc éve a pályán pengető, ma az alföldi Csemőben élő és dolgozó Olgyay Gábor olyan neves művészekkel zenélt együtt és készített lemezeket, mint az Amadinda Ütőegyüttesből ismert Holló Aurél, továbbá Szabó Judit a Keller Kvartettből és Kállay Gábor a Mandel Quartettből.

Olgyay Gábor klasszikus katolikus nagycsaládban (a bácsai plébánia mögötti gesztenyéskertben) nőtt fel és vitte tovább ezt a hagyományt. Ifjú éveinek szerves része volt a templomi miliő és zene, a beat-misés mozgalom idején maga is gitáros dicsőítőként közreműködött.

Aztán elindult a saját útján, autodidakta módon, talán ennek a belső, intuíció és egyéni ötletek által inspirált, ugyanakkor nagyfokú kíváncsiság, kísérletező kedv és persze kitartás ösztönözte úttörésnek köszönheti, hogy eddig megjelent lemezei – a nagyrészt instrumentális Át a vizen, a gyerekhangokra írt, a világ számos tájának népzenéjét felvillantó Körtánc, az özönvíz történetét elzenélő Missa Noe, a monumentális kórussal, vonósnégyessel és rezesekkel megszólaló Izzik a menny és a magyar népénekeket, misetételeket feldolgozó és a több lemezen is megszólaltatott Weöres Sándor szövegvilág egy darabját (Örök pillanat) tovább örökítő Aki bennem hisz – jobbára sehova nem sorolhatók be.

A liturgikus és a világi vagy világzenei műfaj érdekes ötvözete az Olgyay-féle stílus, alaptermékenyítője a népzene, ugyanakkor kortárs megoldásokban is gazdag. Se a „mainstream” egyházzenei „popnak”, se a world music trendeknek nem kíván megfelelni, egyedi hangzású, hangulatú és érzelemgazdag zene, mely mögött az ihletettség és a tudatos, feszes kompozíció egyaránt érezhető a laikus fülnek is.

A Domb mögött című, 2017-ben megjelent lemez a családi együttes megmaradt „kemény magjának” előadásában hallható. A dalszerző Olgyay Gábor gitáron játszik, Olgyay Veronika énekel, a családi barát Holló Aurél pedig ütőhangszereken működik közre. 

* * *

 A domb mögött lemenő nap nem valószínű, hogy a sok lemezen és még több (zenész) gyereken „túladó” zeneszerző művészi pályájának alkonyát szimbolizálja, annál is inkább, mert Olgyay Gábor többéves szünet után igen termékeny, ihletett időszakról számolt be legutóbbi koncertjén. És nemcsak zenei, de lírai ihletről is beszélhetünk, a lemez mottójául szolgáló verset ugyanis Olgyay Gábor maga írta. A Felhők rét felett című vers felütése: „lángol már / fenn az ég”. Ezt a részletet egy korábbi Olgyay-lemez, az Izzik a menny címével is társíthatjuk, és bár annak megvalósítási formája az egyházzenei műfajok királynője: az oratórium – mellette a „világi témájú” Domb mögött sem marad el az „izzásban”.

Olgyay megpróbálja a lángoló – külső vagy épp benső élet ihlette – képeket a zene nyelvére fordítani, így lesz a Domb mögött egy magával ragadóan érzéki anyag.

Az első, Pillangó című szám a lemezen légies, vibráló zeneiségével valóban a pillangó alakját és mozgását idézi meg. Olgyay Veronika finom technikai megoldásai szabad táncba hívják, elemelik a földtől valamiképp a hallgatót magát is. A pillangó hagyományosan a lélek és az újjászületés jelképe. A „lánglelkű” tematikába tehát igazán beleillik. A lélek is repülni vágyik, és ahogy az ókori bölcselet tanítja, ha valami szépet meglát (esetleg hall) a földön, bontogatni kezdi szárnyait, ahogy a gitáros az akkordokat…

Gondtalan fütyörészéssel indul a szerelem jellegzetes közeledő-távolódó dinamikáját, játékosságát (a mollos „Szellőd vagyok, ki simogat…” verssorral), mégis húsba vágó valóságosságát (a dúros „viharod, ki szétszaggatlak” versorral) híven illusztráló A szerelmesek hintája című, Kányádi Sándor Két nyárfa című verse alapján készült feldolgozás. A hintát – ahogy a szellő lengeti, a vihar meg tépázza – ide-oda löki a férfi és női szólam, így alakul a felelgetős formából duett.

A legkülönösebb, szürreális hangulatú szám a harmadik, a Szombat, ami meg sem történt, amelyben nincs is dalszöveg, csupán hangulatfestő hangsorok. A lassabb, lágyabb részt egyenletesen lüktető, gyorsabb ritmus váltja, majd disszonáns hangzatok taszítanak újra a nyugtalanság mélyére. Feloldás nincs, csak némi elcsitulás.

Ha szerda, akkor állatkert! – ez a gyermeklemezre illő, címében is játékosságot idéző szerzemény némiképp kilóg a lírai repertoárból. A jókedvű, lendületes dalba olykor bele-belecseng egy-egy biciklicsengő, belehuhog egy bagoly, belebőg egy tehén, belenyihog egy ló, ezek a „zenei poénok” igazán szórakoztatóak. A szám laza, bluesos – és madárrikoltozós – lecsengetése a lemezkompozíció szempontjából is szerencsés, középütt megpihenhet kicsit a hallgató, és felkészülhet az elkövetkező zenei lelki fröccsre – az állatkerti harsány, dinamikus tartalmak mintha ellenpontjai volnának a lassan feltáruló balladai homálynak…

A „domb mögötti” dráma ugyanis az itt hallható  Ballada című dalban bontakozik ki – ez a fájdalmas szerelem történetét elbeszélő dal a lemez szíve. A lassúléptű felvezetés után – a dalszöveghez híven – először csak föllobban a drámai feszültség, aztán magával ragadóan áradó muzsikát kapunk, de a lépegetős, egyenletes dobpergésű alaphoz mindig visszatérünk. Az élet, „a rút banya” sorsfordító életfonal-gabalyintásai, lelki kötelékeket tépázó gyakorlata ellenére a történet két főszereplője egymásra talál: „Álltak a réten, mint hajdan volt, / a domboldal mögött. / Eldőltek ott, ahol nem fúj a szél, / s a lány keze óvta meg őt.” Hogy aztán a dalszöveg írója (Olgyay Gábor maga) miért érezte úgy, hogy ezt a szálat – a fiú lelkét gúzsbakötő hajfonatok ellenére – el kell vágni, azt lírai homály fedi. Ahogy alkonyatkor a domboldalt.

Az utolsó, a lemez mottójául szolgáló Felhők rét felett című számban a derűs eget jégvihar váltja fel, a légies könnyedségű szólamokat dübörgő futamok. Lombhullást idéz a mélybe tartó muzsika, képileg jeleníti meg azt a bizonyos nyárfáról lehulló, széltépte tarka sálat. Közben lemegy a nap – és a lemez is a végére ér. Még egy utolsó pillantást vetünk az égre, aztán elindulunk a földön…

* * *

Mikor a domb mögött lemegy a nap, a domb előtt már szürkül a táj, körülötte a horizonton viszont meleg, piros-sárga fény tűnik fel – ahogy a borítón is. Ilyen visszfénye maradhat a Domb mögött című zenei anyagnak is bennünk – lángol már.

Az írás eredetileg a Kortárs folyóirat online felületén jelent meg: 
https://www.kortarsonline.hu/aktual/zene-olgyay-gabor.html