A magyar közönségnél is elsöprő sikert aratott, nagy ötletű, kis költségvetésű olasz film, a Teljesen idegenek remake-jének, azaz újrafeldolgozásának jogaira magyar virtussal csapott le a többek között a Szabadság, szerelem című filmet is rendező Goda Krisztina. Így a spanyol, a francia, a görög és a török változat után december 6-án bemutatták a hazai mozikban a film BÚÉK című magyar változatát is. Az eredetiség – műfajból következő – hiányán túllendülve arra keressük a választ, mitől lett vagy épp nem lett magyar ez az újraalkotás.

Nagytotál, lebegünk a város felett, ahogy a hópelyhek az esti budapesti horizonton. Sodornak a képek, akárcsak a Duna a rakparton ülők bánatát. Magával ragadó, sokat ígérő nyitóképek. Madártávlatból látjuk a kivilágított várat, a Szabadság hidat, az Andrássy utat, a Hősök terét. „Országimázs” – kommentálja a mellettem ülő, vigyorgok. A hangulatfestő képek alatt előre örülünk, hogy valami nagyon otthonosat, valami nagyon hazait fogunk látni és – ismerve az alapfilmet – számtalan ötletünk akad a temperamentumos olasz vacsora magyar tálalására. Éhesen várakozunk tehát…

De csalódnunk kell. A szemet gyönyörködtető képek lépre csalnak, vagyis egy patinás belvárosi bérház sokadik emeletére, ahol ezúttal – nem túl szellemes csavar – szilveszteri baráti vacsora zajlik. Aki nem látta volna a Teljesen idegeneket, annak azért illik megteríteni a film ismertetéséhez: a filmbéli kedélyes – olykor meg kedélyeket borzoló – együtt evés bonyodalmainak előzménye egy kissé erőltetett ötlet a hivatása szerint pszichológus háziasszonytól (Szávai Viktória), aki azt javasolja, hogy a jelen lévő, egymással nyilván mindig őszinte barátok osszanak meg a vacsora ideje alatt nyilvánosan minden olyan telefonhívást és üzenetet, amely hozzájuk befut.

Nem magyarabb se a helyszín, se az étkek, se a hangulat. Persze senki nem azt várná, hogy gulyáslevest és harcsapaprikást fogyasszanak a színészek, vagy hogy házibuli címén autentikus magyar népzenére csujogassanak. Háttérzenének nagyon is jó választás a Jazz and Wine Fábián Julitól meg a Wellhello, ezek tényleg jellegzetes visszhangjai a mai budapesti éjszakának. És külön dicséretet érdemel a himnuszos jelenet is, amikor a tetőfokára hág az érzelmi káosz, és nagy kontrasztként éjfélt üt az óra, felcsendül a jól ismert, a szereplők közül – alighanem szintén jellemzően – csak egy embert vigyázzállásra hívó dallam. Dramaturgiailag ez a rész nagyon jó, humoros és igazán „magyaros”.

Sajnos azonban több a jellegtelen mozzanat és az „egy az egyben” átemelés a filmben, mint a hamisítatlan magyarítás. És ami Genovese filmjében otthonos volt, az hathat hazai közegben idegennek, bár mindkét film a középosztálybeliek életébe enged bepillantást. De mennyivel érdekesebb lett volna – mondjuk, a két ország életszínvonal-beli különbségére utalva – csak eggyel szerényebb körülmények közé helyezni ezt a partit, például egy angyalföldi panellakásba…

Elnagyolt jellemvonások, sztereotip családi kapcsolatok jelennek meg a vásznon. Például az undok anyós, „anyuka” és a bosszankodó meny, Saci (Bata Éva) párbeszéde a film elején inkább kínos, mint szórakoztató. Jó ötlet volt viszont a háziasszonyt elválttá, az először érkező vendég Kristófot (Mészáros Béla) pedig hősszerelmessé és – szintén sok jó, de nem ízléstelen poénnak megágyazva – nőgyógyásszá átminősíteni. A legszerethetőbb színészi alakításnak és a szerelmi vallomás rendezői késleltetésének köszönhetően ez a szál működik, és hozzáad valami pluszt a filmhez.

Valójában a BÚÉK nem akar mást, mint egy jóízű (itt-ott pikáns) vacsorát bemutatni – Budapesten. Valódi érzéke viszont se az együtt evéshez (gasztronómiához), se az együtt levéshez (lélektanhoz) nincs. Olyan, mintha a rendező inkább a magyar mozilátogatók filmfogyasztási szokásait vizsgálta volna – azt viszont tényleg jó érzékkel. „Az év vége vígjátéka” könnyen fogyasztható szilveszteri puncs, de magunkkal vihető üzenete az új évre nincsen.

BÚÉK – magyar vígjáték, 102 perc, 2018. Szereplők: Szávai Viktória, Mészáros Béla, Bata Éva, Hevér Gábor, Lengyel Tamás, Törőcsik Franciska, Elek Ferenc. Rendező: Goda Krisztina.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 51–52. számában jelent meg (43. oldal).