Ritkaság. Egzotikum. Sivatagi, jerikói, kisinyovi rózsa. Annak is a bimbója, az a száraz, „öklömnyi ballangó”, melyet tovasodor a szél a kietlen vidékeken, felkapja-lecsapja, cibálja, a szegény rózsa mindinkább összehúzza magát, elrejti titkát, de mihelyst víz éri – s ebben áll a csoda –, újra bizodalma lesz a világhoz, újra neki ajándékozza magát: ünnepélyesen feltárja titkát, kibontja virágát. Mindezen tulajdonságai miatt a sivatagi rózsa csak igen borsos áron szerezhető be, a csodát meg kell fizetni.

Hasonlóan ritkaság-, egzotikum- és csodaszámba megy A kisinyovi rózsa címet viselő karcsú kötet. Lehetséges, hogy a cikkcakkos-cikóriás, rendkívül cizellált sorok kívánják meg a rendkívüli formát s forgalmazást? Illetve mondhatjuk – ilyen áron – nem is kerül igazán forgalomba, de talán ez is épp egzotikus valóját erősíti. S ha az egzotikus szó jelentését vizsgáljuk, jelesül, hogy „távoli, más hangulatot sugárzó, ritka, szokatlan”, akkor igazán nem lepődünk meg rajta, hogy e rendkívüli mű szerzője a délvidéki magyar irodalom emblematikus figurája, Tolnai Ottó, aki lehetséges, palicsi kúriájának tornácán épp jerikói rózsákat nevelget… A mű keletkezése is kulcsfontosságú lehet az egzotikum felfejtéséhez: Tolnai Ottó kifejezetten a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház társulatának írta ezt a darabot. Tehát dráma? Nem, ennél egzotikusabb: kötetnyi szabadvers, regényvers vagy ahogy a szövegben olvasható: „szabad regény a sok rabregény között”, mint az Anyegin.

A történet – vagy inkább drámai képsor – Chistinau-ban, azaz Kisinyovban játszódik. Kisinyov történelme igen mozgalmas, hol a törökök, hol az oroszok kezére került, aztán a 19. században Besszarábia fővárosa lett, minek köszönhetően rohamos fejlődésnek indult. A kötet végén található jegyzetből megtudhatjuk, I. Sándor Puskint 1820-ban Kisinyovba száműzte megelégelve „lázító verseit, párbajait, bordélyházi kalandjait.” A költőnek igen termékeny időszaka volt a kisinyovi mind művészi, mind „éltes” szempontból. De nem elég a Puskin-mítosz, van ennél mitikusabb: Benderi története. Benderi a falu, ahol nem halt meg senki… Mint kiderül, ennek prózai oka, hogy a Besszarábiába szökő jobbágyoknak az élelmes benderiek eladták halottaik személyi adatait. Ezt a történetet mesélik Puskinnak Kisinyovban, majd ugyanezt a történetet meséli el Puskin Gogolnak, aki ugyanezt a történetet meséli tovább a Holt lelkekben; ez a történetvándorlás az ihletője A kisinyovi rózsának. „Mennyi messzi-messzi misszió.” Moszkvától Kisinyovig – ami egyébként a Kis Jenő magyar helységnévből eredeztethető –, Palicstól (vagy Palić-tól) Szabadkán át Veszprémig (a Veszprémi Vajdasági Napokon – 2011. március 23-án – adták elő a darabot).

Adott a lüke fiú, akiről később kiderül, Józsi, ő a teremtő futárja, meg majd talán ő lehet a zokogás katedrafőnöke Bécsben, merthogy külön katedrát kellene koncipiálni a sírás tudományának, ő a csigák csicsikovja is, a meztelen csigáké, tudniillik a meztelen csigák tojásai a legtökéletesebbek, az „abszolút briliánsok”, „már eleve csiszolt élő gyémántok”… Adott az elfekvő, ahol ez a lüke leginkább áll – vagy ahonnan épp futásnak ered messzi missziókba, mert vagy elfogy a fonál, vagy a nénikének kell a rubintos kalaptű –, s ahol a címadó kisinyovi rózsa is eláll, üvegtálkában. Több adott nincs, a többi dolog mind függőben, illetve folyamatban, még pontosabb, ha úgy mondjuk: keringőben. A Tolnai-univerzum egyik kerengője Kisinyov; a kerengő egyrészt jelenti azt, hogy a szerző határozott centrummal dolgozik, mely körül a szavak, képek, motívumok mint kisbolygók forognak – „hogyan lehet belógatni ez a kérdés / egy költészet centrumába / a teatojást” –, másrészt valamiféle sűrített valóságdarabot, többszörös metszéspontot is jelent, esetünkben: Puskin-Gogol-Bélabácsi vagy akár a rózsa-hár(s)fa-cikória. A kisinyovi rózsa című kötet messzi missziókról ad hírt, nem sorjában beszél el, tulajdonképpen nincs is miről beszélni, és nem is messzi a messzi, útnak indulások vannak, meg úton levés: keresés, kutatás, nézés, például a teremtő (aki egyébként üveges) nézi, „hogyan forog az üres mókuskerék”.

Közben készül a gobelin, készülnek az esernyők a lendvai esernyőgyárban, veretnek a csipkék a szabadkai csipkegyárban, és megmutatják majd a magyarkanizsai tükörgyár termékei a világnak magamagát. Újra kell ugyanis tükrözni, újra kell teremteni, újra kell kezdeni mindent. Akkor talán nem ejtik el az emberek a kezükbe került világot, vagy talán ott a baj, hogy egyáltalán a kezükbe került… Remény az íbisz tojása, meg a kis szubrett lány ügyes kezecskéje: „a szubrett lány nem ejtette el a tojást / tartotta kezének csontkosarában.” De jaj, mi lesz, ha elejti(k)? Mi lesz, ha elfogy a fonál, mi lesz, ha lelegeli a rózsát a kis szamár? A dolog kétesélyes: „ibis redibis peribis”, melyet egy kisinyovi lábjegyzet pontosít – „pontatlanul is csak pontosan szabad”! – „ibis redibis nunquam in bello peribis / elmész, visszajössz, sosem pusztulsz el a háborúban / elmész, sose jössz vissza, elpusztulsz a háborúban.” Vagy-vagy. De a lírai beszélő, aki valójában a tű fokában érdekelt, ezeken már túl van: „én a tiszta költészet rózsájával / a tű fokán már régen átjutottam”, „én már a (madárcsontú) zenetanárnő gobelinrongyikájának / sivatagában tevegelek.”

Ahogy a padláson lakó teremtő is alkímiával foglalkozik, „gyalul / üvegcsékbe fog fel ezt-azt”, e szöveg teremtője is alkimistaműhelynek nevezi „Homokvára tornyát”. Anna Górecka, a varsói irodalmi élet fontos alakja, ki az Irodalom a Világban című lengyel folyóirat szerkesztője s a magyar irodalom kutatója, hazájában terjesztője, így ír e jelenségről: „Tolnai a szereplők, helyzetek, történések, jelenségek kész modelljével rendelkezik, amelyeket az alkimistaműhelyében beledobál az olvasztótégelybe, hogy olyan egyetemes modellekké dolgozza át azokat, amelyek képesek kifejezni egész bácskai létét.” Így lesz hár(s)fás a halál, cikória az élet, s így búvik meg a sorok között Vajdaság: „mert a kisebbségi is akár a flamingó / e vacogó rózsaszín lény / csak önnön tükörtermekben manipulált / tömegében érzi otthon magát.” Tolnai írásművészetének jellegzetes vonása a vándormotívumok használata, azt mondhatjuk – az előző idézetre is támaszkodva –, a maga teremtette csipkegyár örökös kiszolgálója, nappalos-éjszakás csipkeverő. Szövegei ezáltal sűrűn szőtt hálót alkotnak, egymással párbeszédben állnak. Vándorol a zebra, a flamingó, a román roma, a vándorló hárfás és tulajdonképpen az egész csigatelep. Agyonvert csipke A kisinyovi rózsa is. A lírai beszélő meg „a hősi ének csipkéjébe gabalyodik.” A csipkeverés míves technika, amely elképesztő precizitást igényel, folyton ismétlődik, de mindig van benne egy újabb s újabb csavar. A cikkcakkos történetvezetés helyszíni (kisinyovi?) közvetítője kisinyovi Béla bácsi, aki – mint később kiderül – soha nem is járt Kisinyovban, valójában orosztanár volt.

„Mennyi messzi-messzi misszió.” Közben itt érzik a cikória illata, mindenütt, beleng padlást, pincét, elfekvőt, nem kell elmenni Besszarábiáig, hisz „a szép élet titka az / cikóriaillata van”, semmi más, a misszió abban áll, hogy megérezzük ezt, hogy felismerjük „mindennek ellenére megtojta indigó tojását az íbisz”, ez csoda, „ejts egy igazi könnycseppet”, „talán innen kezdődik újra a világ”, s kizöldül a rózsa.

Tolnai Ottó: A kisinyovi rózsa. Factory Creative Studio, Szeged, 2010.